Hétvégi arcok a hétköznapokban

2016. április 20. 08:54 - Szombati Prog(ram)

Vendetta íz bekk!

Van a rádiózásnak egy olyan oldala, hogy esélyed van interjút készíteni, híres és még híresebb zenészekkel, zenekarokkal. No meg feltörekvő bandákkal, akikkel sokszor kötetlenebb a beszélgetés, hiszen nincs ott az a komoly atmoszféra, hogy úristenmileszmost, itt ül velem szemben Brúsz Dikinzon! Ugyanakkor valahol nehezebb is egy ismeretlen csapatot faggatni, hiszen kb csak annyit tudsz róluk amit az arckönyv kiírt. Abból dolgozni pedig igen nagy improvizáció, és igényel némi rutint is.

vendetta.jpg

2014 szeptember 6-án, három év rutinnal a hátam mögött vártam stúdiónkba a Vendetta Inc. zenekart, akikről csak annyit tudtam, hogy négyen vannak mégsem a Tokio Hotel. Édesapám volt kapcsolatban (nem úgy fúj, perverzek..) a basszusgitárossal, és az ő közbenjárásával sikerült nyélbe ütni azt az interjút, ami média pályafutásom legemlékezetesebb pontja azóta is. Pedig nem egy világsztárral volt már módom beszélgetni.

Aki hallgatta azt az adást, tudja miről beszélek. Ritkán van az embernek alkalma négy ilyen -abszolút jó értelemben vett- hülyével beszélgetni. Kedvesek, közvetlenek, jó fejek, és nem utolsó sorban, ízig vérig metál arcok. 

Hála az égnek (és az Ossiannak, hiszen nekik mindent meg kell köszönni), a jó viszony megmaradt a csapattal, jó pár közös élménnyel gazdagodtunk azóta is.  Nem volt tehát kérdés, hogy most amikor karrierjük első nagylemeze a megjelenés küszöbén áll, ismét el kell őket hívnom a stúdióba.

Egy lemez nagy dolog egy csapat életében, főleg ha az az első. Ezt az élményt fogjuk veletek megosztani május 7-én délután háromtól a Rockvilág Rádióban, a Szombati Prog(ram) adásában. 
Zenetörténeti esemény lesz, és több mint valószínű, hogy megint nem marad majd kő kövön.  Aki esetleg lemaradt a két évvel ezelőtti interjúról, az most semmiképpen se tegye. Garantáltan ütni fog. Addig pedig álljon itt az új Vendetta Inc. lemez első hivatalosan megjelent dala.

Rock On!

-Kieron

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szombatiprog.blog.hu/api/trackback/id/tr598646552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Hétvégi arcok a hétköznapokban
süti beállítások módosítása