Hétvégi arcok a hétköznapokban

2016. augusztus 15. 10:09 - Szombati Prog(ram)

Amikor a para normális avagy az igazság odaát van?

Sziasztok!

TokenD vagyok és most egy picit egy másik világ, avagy a másvilág felé kalandoznánk. Régóta foglalkoztatnak a szellemek, a kísértetek, mindig is szerettem az ilyen történeteket, képeket. Aki félős, az nyugodtan olvasson tovább, nem lesz semmi para, csak pára, ha magas a páratartalom.

A tudomány a mai napig nem tudta sem bizonyítani, sem cáfolni a kísértetek létezését. Mindenki hallott már, esetleg valaki már tapasztalt is olyan dolgot, amire nem tudott magyarázatot adni. Nekem egy ilyen volt, amikor egyedül voltam otthon, és hajnalban szuszogásra keltem. Először azt hittem, hogy a saját szuszogásom hallom, de amikor visszafogtam a lélegzetem és úgyis hallottam, az  már kicsit nyugtalanított. Próbáltam kideríteni, hogy honnan jöhetett, de kb mindenhonnan egyforma erősen hallottam, ez a tipikus mindenhonnan jön, de konkrétan sehonnan. A mázli az volt, hogy nyár volt és már hajnal, így világos, ezért nem fostam össze magam. Ellenben ha sötétbe történik ez, lehet, hogy nem alszom vissza.
Ha történt már veletek ilyen akkor írjátok le kommentbe!

Az interneten, talán a legnépszerűbbek a szellemes képek-videók. Ezeknek a hitelessége finoman szólva is megkérdőjelezhető, maximum az mondható meg róla, hogy igaz lehet-e, de amilyen a technika, nem kell nagy photoshop gurunak lenni, hogy az ember rászerkesszen valamit egy képre. Az már csak türelem kérdése, hogy milyen jót hozol ki. 

A személyes tapasztalatok más kérdés, ám sajnos, vagy nem sajnos ott van a faktor, hogy hihetsz-e a szemednek? Tényleg ott volt? Vagy csak az agyam szórakozik velem? Tényleg láttam ott valamit a szemem sarkából? Nyilván a lelki állapottól is függ, mert ha direkt azért mész egy sötét erdőbe, hogy szellemet láss, akkor az agy hajlamosabb "generálni" ilyeneket: szem sarkából föltűnő alakokat, foltokat. Egy időben azt hittem, hogy én is látok szellemeket-fura dolgokat, de mára már rájöttem, hogy akkor inkább az agyam szórakozott velem, bár volt egy-két eset, ami kérdéses.
A személyes tapasztalatoknál a következő kategória, amikor több ember is látja az adott furcsaságot, akkor már érdemes elgondolkodni, hogy mi az amit láttunk. Van aki próbál rá magyarázatot adni, de az adott pillanatban az ember nem biztos, hogy tud olyan tisztán gondolkodni, utólag meg már nem lehet olyan tisztán felidézni.


Az egyik barátom nagyon sokáig akart szellem hangfelvételt csinálni, vagyis a szobába elindít valami hangfelvételt amíg ő alszik, vagy nincs otthon, aztán utólag visszahallgatja, hogy hall-e valamit, ugyanis ez egy híres városi legenda, miszerint a szellemek beszédét az emberi fül nem, de a nagyon jó minőségű hangfelvevő hallja és hallhatóvá teszi. Ha saját magad akarnál ilyet csinálni, háznál található hangfelvevővel, az sanszos, hogy nem lesz olyan jó minőségű, mint amilyennel esélyed lenne. De ha meg is próbálod, semmiképp se a saját lakásodban, szobádban próbáld ki, mert ilyenkor beindul a korábban említett "ráparázás" és úgyis kiveszel majd valamit, ami nyugtalanítani fog (még ha az alapból tényleg egy semmi xtra kis zaj) és onnantól kezdve nem fogsz tudni nyugodtan aludni a szobádba. Az másik kérdés, ha netán tényleg felvesz és hallasz valami olyat, ami konkrétabb: egy hang vagy egy szó. 


Nehéz erre tudományos magyarázatot találni. Én személy szerint sok olyan okfejtést hallottam már, ami inkább tűnt belemagyarázásnak, mint logikus, esetleg tudományos érvelésnek. Az ilyen "tényeket" is szeretem a szellemekről, amikor úgy írják le, mintha bizonyított lenne. Néhánynak van logikus vonzata, másnak nincs. Minden esetre ezeket akkor tudjuk meg, ha mi is azok leszünk. Esetleg ha látunk egyet. Én nem vonom kétségbe senkinek a történetét. Persze vannak olyanok, amiket nehezebb elhinni. 

Szeretnék hinni a szellemekben, de ha lehet egy ilyen élmény ne egyedül és éjszaka érjen. Jah és ne otthon. De amúgy bátor vagyok.
Még valami. A szellemidézés. Sokféle módszert olvasni a neten, hogy kell, mit csinálj. Ezekben is az hisz, aki akar. Az viszont szerintem mindnél ott kéne, hogy szerepeljen, hogy csak úgy, szórakozásból senki ne idézzen szellemet, mert tényleg magára szabadíthat valami olyat, ami megkeseríti az életét. Lehet, hogy nem, de én nem kísérleteznék ezzel. Senki nem szereti ha szórakozásból rángatják oda valahova és kérdezgetik. Szerintem még a szellemek se.  

Érdekelne a ti véleményetek is erről a témáról, írjátok le kommentbe!
Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a kis okfejtésem. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szombatiprog.blog.hu/api/trackback/id/tr6610411086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Hétvégi arcok a hétköznapokban
süti beállítások módosítása